BMN Barokk Fesztivál 2018 szakmai beszámoló

Ebben az évben immár ötödször rendeztük meg a Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivált. A helyszín Eger és környéke: az építészetileg és akusztikailag is csodálatos apátsági templom Bélapátfalván, Egerben, az ország egyik legszebb barokk városában a hangulatos udvar a Kopcsik Marcipánia mellett, a Ciszterci templom, a Farkas Ferenc Zeneiskola Nagyterme, Dédestapolcsányban a Dédesi református templom, benne a nemrégiben felújított orgonával. A Fesztivál idén új helyszínekkel is bővült: Feldebrő, az Árpád-kori Szent Márton templom és Szilvásvárad, Katolikus templom.  A szervezésben Egerben elsősorban a Művelődési Központ és munkatársai vesznek részt. Bélapátfalván átalakították a kulturális rendezvények szervezését, a turisztikai hivatal az eddigieknél lényegesen jobban, hatékonyabban, szívvel-lélekkel vesz részt az előkészületekben és a lebonyolításban. Kiváló partnerünk Dédestapolcsányban a lelkészi hivatal és a zeneiskola. Segítette a helyi rendezvényeket Feldebrőn és Szilvásváradon a templom és az önkormányzat. A fesztivál fő szervezője a Savaria Barokk Zenekar Alapítvány, nagy segítője a Magyar Händel Társaság. Alapkoncepció, hogy a gazdaságilag meglehetősen hátrányos helyzetű térségben a fesztivál programjai ingyenesen látogathatók, az anyagi hátteret pályázatok, önkormányzati, intézményi és egyéni támogatások révén teremtjük elő.

A megvalósult program leírása:

június 28. – július 1. között immár ötödször került sor a Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál rendezvénysorozatára, amelynek programja kiválóan illeszkedik Egerhez, a szép barokk városhoz és a környék nevezetes helyszíneihez.

A hagyományokhoz híven ezúttal is egy cím köré szerveződtek a rendezvények: „Francia módra” volt idén a mottó. A sorozatot „A Napkiráy udvarában – Lully és kortársai” c. hangverseny nyitotta meg Bélapátfalván, az egyedülállóan szép és kiváló akusztikájú apátsági műemlék templomban. A nagysikerű nyitókoncerten énekes szólisták (Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Balogh Eszter, Kéringer László, Jekl László) mellett közreműködött az Octovoice Énekegyüttes (művészeti vezető: Geiger György) és a Savaria Barokk Zenekar, vezényelt a fesztivál művészeti vezetője, Németh Pál.

Másnap, június 29-én, pénteken este érdekes helyszín, Egerben a Kopcsik Marcipánia udvara adott otthont hagyományosan a Budapesti Kamaraopera előadásának. Francia történetre, Rosseau szövegére (Devin du village – Falusi jövendőmondó) írta 11 évesen W. A. Mozart a Bastien és Bastienne című daljátékát. A szereposztás a következő volt:  Bastienne, fiatal pásztorleány – Ducza Nóra, Bastien, fiatal pásztorfiú – Korbász Viktor, Colas, falusi varázsló – Najbauer Lóránt.

A kisopera-előadás után a közönség átsétált a közeli Farkas Ferenc Zeneiskolába, ahol a Nagyteremben került sor a késő esti hangversenyre.  Francia barokk zenét és kortárs műveket játszott Kallai Nóra és Regős Julianna a francia barokk zene egyik tipikus szép hangszerén, a  viola da gambán.

Június 30-án, szombaton többféle produkciót terveztünk egymás utánra. Egerben a Ciszterci templom mellvédjén az Egri Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese Gulyás László vezetésével fanfárzenével nyitotta az esti programok sorát, ez után az összegyűlt szépszámú közönség bement a templomba, ahol debreceni vendégeink, a Canto Armonico Énekegyüttes koncertjét hallgathattuk meg. A műsorban a francia barokk zene két nagy zeneszerzője, M-A. Charpentier és R-M. Delalande egyházi művei szólaltak meg Zsengellér Tibor vezetésével.

Az esti programok zárásaként érdekes helyszínen, a templommal szembeni Kepes Intézet aulájában került sor J-B. Lully: A Karnevál (Mascarade) c. vígopera-pasticciójának előadására, melyen a Budapesti Kamaraopera szólistái működtek közre: Ducza Nóra (szoprán), Kéringer László és Szerekován János (tenor), Jekl László (basszus).

Késő délután, 18 órai kezdettel szerveztük meg Dédestapolcsányban, a Dédesi Református templomban a hagyományos barokk orgonahangversenyt. A nemrégiben szépen felújított orgonán ezúttal Várallyay Róbert játszott francia barokk műveket, a koncerten közreműködött Jónás Krisztina (szoprán) és Várallyay Ágnes (csembaló).

A zárónapon, július 1-én, vasárnap délelőtt 11 órakor került sor Egerben a Zeneiskola Nagytermében a Tercina Régizene Együttes “Mi az élet?” című műsorára. A vetített képekkel illusztrált előadáson a prózai részeket a kiváló színművésznő, Györgyi Anna adta elő, a francia barokk zenék megszólaltatásában Vitárius Piroska (hegedű), Kállay Katalin (furulyák) és Győri István (lant, vihuela) működött közre.

Ugyanebben az időben Feldebrőn, az Árpád-kori Szent Márton templomban Kórusmuzsika Feldebrőn címmel adott hangversenyt az egri Cantus Agriensis Énekegyüttes Gergely Péter Pál vezényletével. Műsorukban túlnyomórészt francia szerzők mellett H. Isaac és Cl. Monteverdi művei szerepeltek.

A sorozat záróhangversenye este 6 órakor kezdődött Szilvásváradon, a kastélyszálló közelében található Katolikus templomban. A Barokk hangversenyen Jónás Krisztina és Ducza Nóra énekelt, Karasszon Dénes gordonkán játszott, közreműködtek a Savaria Barokk Zenekar tagjai.

A rendezvénysorozat a szűkös anyagi lehetőségek ellenére a tavalyinál is színesebb programot nyújtott az érdeklődőknek. A fesztivál látogatottsága az évek során egyenletesen növekedik, a helyi és az odalátogató közönség igényli a színvonalas barokk tematikájú hangversenyeket, előadásokat. A szabadtéri rendezvényeket biztonság kedvéért mindig két helyszínen kell meghirdetni, ha a rossz időjárás miatt zárt térbe kell áthelyezni a programot. Sajnos, az egri önkormányzat támogatása továbbra is meglehetősen esetleges, ezen feltétlenül változtatni kell a jövőben. A további helyszínek (Bélapátfalva, Dédestapolcsány, Szilvásvárad, Feldebrő) segítőkészsége viszont örvendetes. A fesztivál pozitív visszhangját jelzi az is, hogy további helyszínek (Felsőtárkány, Noszvaj) is bejelentkeztek azzal a céllal, hogy szeretnének részt venni a fesztivál programjában.  Reméljük, a következő években is folytatni tudjuk ezt a térség kulturális életének gazdagítása és a történelmi Magyarország zenetörténetének megismertetése szempontjából egyaránt fontos Barokk Fesztivált.

A Barokk Fesztivál programjaival kapcsolatban a következő média megjelenéseket sikerült megszerveznünk: Bartók Rádió, Kossuth Rádió, Katolikus Rádió, M5 kulturális műsorai (benne a Hétvégi ajánlóban élő adásban interjúval), Egri Városi TV, Egri Rádió, Bélapátfalva TV, Szuperinfó.