Barokk Fesztivál 2020

A járvány miatt a június végére tervezett Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2020 rövidített változatát augusztus 28-án rendeztük meg Egerben. A Kopcsik Marcipánia udvara hagyományosan hangulatos helyszíne évente a Budapesti Kamaraopera kisopera előadásainak. Nyitányként a Tercina Régizene Együttes műsorát (Barokk táncok) hallgathatta a szépszámú közönség, Vitárius Piroska (hegedű), Kállay Katalin (furulyák) és Győri István (lant) előadásában.

Ez után Pergolesi remekműve, Az úrhatnám szolgáló c. vígopera szólalt meg a következő szereposztásban: Uberto, gazdag agglegény – Jekl László, Serpetta, szolgáló, a nevelt lánya – Ducza Nóra, Vespone, néma szolga – Geleta Viktor.

A kamaraopera után rézfúvós toronyzene szólt a Ciszterci templom mellvédjén az Egri Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese előadásában (művészeti vezető: Gulyás László).

A szabadtéri színpadon időközben elhelyezkedett a Musica Aulica Együttes, akik Kovács István vezetésével reneszánsz és barokk táncokat adtak elő.

A rézfúvósok toronyzenéje közben felvonult a színpadra a Cantus Agriensis (Egri Énekesek) énekkar, Gergely Péter Pál vezényletével szólaltatták meg műsorukat, az Esti kórusmuzsikát.

A kis fesztivál zárásaként a Savaria Barokk Zenekar előadásában Németh Pál vezetésével Händel: Tűzijáték c. szvitje hangzott el.