A fesztiválról

A Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivált 2014 óta rendezzük meg a stílushoz egyik legközelebb álló barokk városban, Egerben és a környékbeli településeken. Programjaink minden alkalommal egy-egy mottó köré szerveződnek.

Alapvető célunk, hogy a történelmi Magyarország emlékeinek bemutatásával – elsősorban a barokk zenén keresztül – népszerűsítsük az igényes kultúrát a kissé árnyékban lévő településeken is, így próbálunk minél több vidéki helyszínt (Bélapátfalva, Dédestapolcsány, Feldebrő, Noszvaj…stb) bekapcsolni a rendezvények sorába.

Fontosnak tartjuk, hogy a hazai élvonalbeli művészek mellett a fiatal pályakezdőket és a határon túli magyar együtteseket is megismertessük a közönséggel.
A nemzetközi művészeti együttműködések keretében az európai zenetörténet kialakulását, fontos irányait, helyszíneit mutatjuk be.
(Az utóbbi években meghívott vendégeink között szerepelt a Transylvania Barokk Együttes, valamint a kolozsvári Flauto Dolce Régizenei Együttes is.)

Színes palettával rendelkező zenei eseményeink a néhány fős együtteseket éppúgy magukba foglalják, mint a nagyobb apparátussal rendelkező kamaraopera előadásokat, vagy a szimfonikus zenekari koncerteket.

Programjaink belépőjegy nélkül látogathatóak, ezzel lehetőséget teremtve a komolyzenei kultúrafogyasztáshoz mindenki számára.

Hírek, események

A nagy múltú Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivált 2025. június 27. és 29. között „Pastorale – szerzetesek, barátok, pásztorok” mottóval rendezzük meg a történelmi városban Egerben, és a szomszédos Egerszalókon. Várunk mindenkit szeretettel programjainkon!

2024. június 21 és 23. között tündérek, varázslatok és csodák bűvöletébe kerül Eger, Dédestapolcsány, sőt Egerszalók is. Tartalmas koncertekre invitáljuk a barokk zene szerelmeseit a nyári hosszú hétvégén. Idén „Alla turca”, vagyis „török módra” mottóval rendezzük meg a hagyományos Barokk Fesztivált Egerben és a város szomszédságában lévő Noszvaj községben.A három napos rendezvény alatt színes programokkal …